2009. október 22., csütörtök

Stepaerobic


Ma végre elszántuk magunkat és elmentünk egy próbaórára a fitneszstúdióba. Nem valami nagy maga a stúdió és nem valami csicsás, elég egyszerű, de cserébe a legolcsóbb a környéken. Mi egy 20 perces hasizom órát és egy steppet utána próbáltunk ki. Igaz, hogy mondta a csaj, hogy ez eléggé haladóknak van és biztos-e, hogy épp ezt akarjuk kipróbálni. Ezen kívül volt még a Slow Step nevű, ami hát ugye nekünk piskóta. Na szóval kb. a 3. perc után elvesztettem a fonalat, pedig voltam már életemben pár step órán és a kordinációs képességem is elég jó. Na szóval azért hősiesen kitartottunk (amit persze hangosan mindenki előtt meg is jegyzett a csaj a végén - köszi), és meglepő módon a végére tök élveztem (annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmit sem sikerült utánacsinálnom). Szóval jó, nekem tetszik, de Anita azt mondta, h mindenképp akar menni még egy órára próbára, mert ebből neki semmi nem jött le, annyira nem tudott lépést tartani. Hát jó :) Szóval most megint rájöttem, hogy miért szerettem mindig tornázni járni, a többiekkel együtt mozgás és hangulat nem tud felérni az otthoni tornával sajnos.

Nincsenek megjegyzések: