2010. június 28., hétfő

Day 1

Ma rögtön bekezdtem egy lé/gyümölcsnappal. Nem azért, mert ennyire elkeseredetten vágok neki, csak az elmúlt napokban úgy teleettem magamat, hogy úgy éreztem ennyi kis szünet most muszáj a gyomromnak. Amúgy egész nap csak iszogattam, de aztán délután hazaérve a nagy melegben muszáj volt egy nagyobb bögre fagyasztott erdei gyümit megennem. Utólag már nem volt olyan jó ötlet, mert most is érzem, hogy olyan savas érzés, fúj, nem jó.

Délelőtt: fehér tea
Délben: DM-es limonádés ásványvíz (tudom, tudom, de még mindig jobb mint a kóla), 3 dl zöldséglé
Délután: nagy bögre erdei gyümi és pár szem szőlő
meg persze egész nap víz-víz-víz

És még futni is voltam, totál kikészültem, pedig csak 55 perc volt.

2 dolog miatt büszke vagyok magamra a mai napon:
1. a Dm-ben nézelődve megint megálltam a fehérjeturmixos por előtt és komolyan nem sok hiányzott hozzá, hogy vegyek egyet. Pedig tudom, hogy totál egészségtelen mű cucc, tele van kalóriával és tejporral. És úgyis annyira megutálnám vszínűleg 2 nap után, hogy hánynék tőle. Nem beszélve a horror áráról. Szóval jól tettem, hogy továbbmentem.

2. Ma megint hozott be a litográfus a felesége híres eper tiramisujából. Még hívtak is a többiek, h menjek enni, de csodával határos módon ellenálltam. Így utólag nem bántam meg, de akkor ott persze szar volt.

2 megjegyzés:

harmony írta...

ügyes vagy! :)

keriann írta...

köszi :) jól esett nagyon :)