2010. május 5., szerda

Doktor


Mostanság elég sokat betegeskedek, mármint ilyen megfázások meg ilyesmik váltogatják egymást. A múlt héten is megint megfáztam, és elmentem az orvoshoz, aki vért is vett egyből. Na és hát kiderült, hogy vérszegény vagyok állítólag és hogy ez a vashiányomnak köszönhető, ami igen durva, mert hogy szerinte alig van még némi vas a szervezetemben és csodálkozott, h nem voltak rosszulléteim. Hát kösz, ezzel jól megijesztett. Persze ezt nem nagyon merem mondani senkinek, mert akkor mindenki jön, h látod, megmondtuk, h nem egészséges vegetáriánusnak lenni. Közben meg nem tudom és nem is akarom elkezdeni a magyarázkodást, hogy nézzék már meg, h ez már bazira túlhaladott felfogás, h csak a húsban van vas, és aki nem eszik annál hiánybetegségek lépnek fel. Hiába mondom, hogy a 3 évből, amióta nem eszem húst, most először van ilyen és hogy a népesség 70 %-a ugyanúgy vashiányos, csak náluk nincsen egy pattogó orvos.

Szóval a húshoz nem térek vissza akkor sem, hülyeség, és undorodom tőle, úgyhogy most megpróbálok olyan zöldségeket, gabonákat, hüvelyeseket enni, amik sok vasat tartalmaznak. És egyáltalán nem csodálkozom, mert az utóbbi időben tényleg össze vissza ettem minden szemetet.

Úgyhogy a közeljövőben sokszor fog szerepelni a menümön:

  • spenót
  • brokkoli
  • cékla
  • lencse
  • borsófélék
  • kidney-bab
  • köles
  • aszalt gyümölcsök (sárgabarack, füge, szilva és mazsola)
  • pisztácia, napraforgómag, tökmag, szezámmag
  • vörös szőlőlé és a vörös bogyós gyümölcslevek

4 megjegyzés:

harmony írta...

szia
ajánlom a vivanatura-s termékeket, a lucerna-céklát vagy a nővért, de nézz körül biztos találsz valamit. sztem nagyon jó természetes készítmények és az áruk sem horror. én is most iszogattam meg 1 zacskó green mix9et... :)

siccike írta...

Azt tudtad, hogy a csokiban lévő polifenolok megakadályozzák a vas felszívódását?... Nekem a dr. Steinberger Eisenblut Plus vörösbogyós itala jött be nagyon! Természetes eredetű és tartalmazza a vason kívül a teljes Bvitamin komplexumot is. Ja, és nagyon finom is, nincs vas íze!:-) Jobbulást!

Réka írta...

Ezek még finomak is. :-) Remélem sikerül némi vasat vinni a szervezetedbe!

keriann írta...

Köszi lányok a tippeket! Most szedem a vaskészítményt, amit felírt az orvos, de utána mindenképp áttérek vmi természetesre.

harmony: én is használtam vivanaturás dolgokat, a green mixet is (azt a borzalmas íze miatt nem tudtam tovább), meg a nővért. Aztén valahogy abbamaradt :(

siccike: tényleg? upsz :P A levet mindenképp kipróbálom majd!

Reyca: ja, én is szeretem ezeket. Bárcsak vki meg is főzné nekem :)))